banner.png

 

Debrecenbe kéne menni, nyerni

A múlt fordulóban talán a legjobb támadójátékot mutattuk az egész szezonban a Fót ellen. Ezzel együtt ugyanúgy 1 győzelem jár érte, mint bármely másért, úgyhogy most vissza a földre: a DEAC csapatához látogatunk. Méghozzá 9/11-es mérleggel, a tabella 8. helyéről. Mivel közeledik az alapszakasz vége, egyre inkább érdemes lesz figyelni a közvetlen riválisainkat is. 2 üldözőnk, az CKE, és az SKSE éppen egymás ellen szerepel majd, ezért egy esetleges győzelmünknek hatványozott jelentősége lehet. Könnyű dolgunk viszont biztosan nem lesz. A Debrecen jelenleg az 5. helyezett, és ami ennél is jobb mutató a részükről: az erős hazai pálya. Egyetlen vereség mellett nyolc alkalommal tartották otthon a két pontot, ezért igazi kuriózum ott nyerni.



Márpedig nekünk meg kell próbálni, és van is mire támaszkodni. Az őszi odavágón, talán a vártnál simábban múltuk felül őket azon a találkozón, amely nem csak az Anda-Dancsecs páros nagy napja miatt maradt emlékezetes, hanem Szántó 17 kiosztott gólpasszáról is. 92-75 lett akkor, de azóta voltak változások mindkét oldalon. Fontos példa ezek közül a debreceni edzőcsere: Andjelko Mandics azóta az NBI. A. csoportban lett vezetőedző, a piros csoportban pedig Berényi Sándor irányít. Vélhetően eléggé más mérkőzésre kell berendezkednünk, de nekünk elég, ha egy dolog lesz ugyanaz: a győztes csapat kiléte! Péntek este, hajrá TF!

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585