TF-BP - Pécsi VSK-VEOLIA 62 -74 (14-16, 14-21, 24-21, 10-16)
Remekül kezdtünk a bajnokság egyik nagyágyúja ellen a naptári év utolsó mérkőzésén. Anda Dávid és Nagy Szabolcs kosaraival 8-2-re léptünk meg az első percekben. Ezt követően azonban kimaradtak a dobásaink, a pécsiek pedig elkapták a fonalat. Juhos, és Harler is beköszönt a vonalon túlról, 10 perc játék után egylabdás előnyben voltak a vendégek.
A folytatás is pontszegény játékot hozott. Mi 14 pontig jutottunk, csakúgy, mint az első etap során. 18 percig egyértelműen pariban voltunk, a félidő hajrája viszont nem sikerült jól. Könnyelmű eladott labdákból robogtak Rab Gyula tanítványai, és a nagyszünetre 9 pontosra hízlalták a fórt.
Sajnos a fordulás után nem változott a játék. Nekünk 27 eladott labdánk volt, a pécsiek 11-vel szemben. Ezt, és persze Németh jó tripláit kihasználva 17 pontos különbség alakult ki a 3. negyed vége előtt 3 perccel. Úgy tűnt, elúszóban van a meccs, de ekkor elkezdtek beesni a hazai triplák is. Dancsecs-Gémes-Oroszi sorrendbe potyogtak a távolik, így az utolsó negyed 52-58-ról kezdődött.
Szinte végig szorongattuk a gigászt. A 37. percben Anda duplája azt jelentette, hogy egészen két pontra zárkóztunk fel. A legvégén azonban a rutin döntött. Az utolsó dobásaink nem mentek be, a túloldalon pedig jól használták ki a fizikális különbséget, és az A-csoportos tapasztalatokat. Dancsecs kipontozódása tovább nehezítette a dolgunk, a végére szétnyílt az olló, TF-BP-PVSK-VEOLIA 62-74. Folytatás jövőre!!!
Beák Gábor : „Nem írtam volna alá előre ezt az eredményt, én győzni szerettem volna, és egész héten erre készültünk. Úgy gondolom, hogy meg lehetett volna egy kis szerencsével, de nem estek be a végén ezek a dobások, ez visszájára fordult, és ezért lett ez a nagyobb különbség. A múlt héten Nagykőrösön kaptunk egy óriási vereséget, ahhoz képest óriási fejlődés. Mivel fiatal csapat vagyunk, benne van ez a hullámvölgy: egy nagyon jó csapat ellen tudunk jól játszani, a kötelezőket meg nehezen húzzuk be. Jó lett volna, ha nyerjük ezt a mérkőzést, de hosszútávon tudunk ebből profitálni. Most jön egy szünet, ami nekünk plusz felkészülés lesz, január 4-én a Vasas ellen játszunk Hepp-kupát, aztán jön a bajnokság visszavágó része. Most fog megmutatkozni, hogy hova érik be a csapatunk. Remélhetőleg jobban kezdjük, mint a bajnokság elejét.”