- 72-68-ra győzött a Honvéd
- 21 pontos hátrányból jöttünk vissza a második félidőben
- A Honvéd jutott az elődöntőbe, mi az 5-8. helyekért folytatjuk
Az utolsó esély – így is fel lehetett fogni a Honvéd elleni harmadik mérkőzésünket. Az első pontokat a párharc lezárásáért küzdő hazaiak szerezték, de 5-0 után mi is megkezdtük a gólgyártást, amiben főként Peringer vállalt szerepet. Az 5. percben 12-9-re vezettünk, majd Simon Kristóf két hármasával fordítottak a hazaiak. A negyed hajrája már a Honvédé volt, amely zsinórban tíz dobott ponttal zárta le a játékrészt. Újabb Simon-kosárral kezdődött a második etap. Nálunk csak Peringertől jöttek a pontok, aki erőn felül melózott óriásit a palánkok alatt. Távolról viszont teljesen veszélytelenek voltunk az első félidőben: mind a 10 kísérletünk kiszédült a gyűrűből. Ennek egyenes következményeként a Honvéd a negyed közepére 10 fölé tornászta a különbséget, és 33-21 után is lendületben maradt. 43-22-nél ismét szintet lépett, és húsz fölé tornyosult a két csapat közti távolság. A nagyszünetre 43-24-gyel mentek a csapatok.
Csík gól jó plusz egyével indult a 21. perc, majd Tichov berámolt egy hármast, a Honvéd edzője pedig nagyon gyorsan időkéréssel próbálta erejét venni a felzárkózásnak. 10 környékén stabilizálódott is a különbség. 49-37 után aztán megint főként TF-pontok következtek, és 50-42-ig zárkóztunk fel a 30. perc végére. Két Tichov-duplával indult a negyedik etap, és 50-46-nál kezdhette kényelmetlenül érezni magát a Honvéd. Hajdu hármasa rántotta ki a gödörből a piros-fehéreket, majd Czirbus és Wirth is betalált. Beák Gábor időkérése után is lendületben maradt a Honvéd, amely ezzel a 14-2-es rohanással nagyon nehéz helyzetbe hozott minket. Tartalék azonban még bennünk is maradt, és ki is tettük a pályára az utolsó leheletig. A 37. percre megint tíznél kisebb lett a különbség. Óriási hajrát indítottunk, a 39. percre egy Tóth Kornél-triplával, és 70-64-gyel fordultunk. Itt azonban Csík és Tichov is dobást rontott, majd Markovic zsákolása után nem maradt elég időnk egy esetleges fordításra.
72-68-ra győzött a Honvéd, amely ezzel elődöntős, mi pedig az 5-8. helyekért folytathatjuk. A második félidőben mutatott karakterünkre büszkék lehetünk, és remélhetőleg lesz még okunk örömre a helyosztók során. A három kiélezett, de elveszített végjáték miatt lehet azért némi hiányérzetünk.
Budapesti Honvéd SE – TF-Budapest 72-68 (22-14, 21-10, 7-18, 22-26)
Ludovika Aréna, v.: Lengyel, Gál, Pécsi (Hartyáni)
A TF-Budapest pontszerzői: Peringer 32, Tichov 17/3, Csík 5, Gémes 4, Tóth K. 4/3, Szántó 3, Béres 2, Szücs P. 1
A mérkőzés statisztikája itt érhető el.
Beák Gábor: Örülök neki, hogy sikerült visszajönni a mérkőzésbe, azonban sajnos a végén voltak olyan hibák, amik nem fértek bele. Nagy szívvel játszottak a játékosaim, viszont ennyi hiba egy ilyen Honvéd ellen nem fér bele. Gratulálok a Honvédnak, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban, mi pedig készülünk tovább a következő körre.
Peringer Balázs: Gratulálok a Honvédnak, hiszen megérdemelten nyerték meg ezt a párharcot. Azt gondolom, hogy mindhárom mérkőzésen reális esélyünk volt a győzelemre. Ma nagy hátrányt kellett ledolgoznunk, de látszott az, hogy ilyen helyzetben is tudunk teljesíteni és van tartásunk. Nem szabad ilyen hullámzóan játszanunk, ebből mindenképpen tanulnunk kell a jövőben. Célunk az ötödik hely megszerzése.