banner.png

 

Jászberényben folytatjuk a rangadók sorát

- Vasárnap 17:30-tól Jászberényben lépünk pályára
- Ellenfelünk hozzánk hasonlóan 5/2-es mérleggel áll
- A JKSE a hétközben hazai pályán kapott ki a MAFC-tól a Hepp Kupában

Az előző forduló után most is velünk azonos mérleggel álló csapat otthonába látogatunk – és a jászberényi túra is nagyon rázósnak ígérkezik. Az 5/2-vel álló, A-csoportból érkező JKSE a lehető legmagasabbra állította be a lécet a szezonra, éppen ezért volt fájdalmas a Hepp Kupából való kiesése a MAFC ellen. A hétközi, 98-91-re elveszített mérkőzés után drasztikus változásokat helyezett kilátásba Földi Sándor vezetőedző, a klub pedig elnézést kért a szurkolóktól – a Hepp Kupa mérkőzés „következménye” az is, hogy vasárnap ingyen lehet bemenni a Bercsényi tornacsarnokba – védettségi igazolvány (vagy 18 éven aluli néző estén a kísérő védettségi igazolványa) azonban természetesen szükséges. Itt jegyezzük meg, hogy Jászberényben a nézőtéren is kötelező a maszk helyes viselése.

Ami a mi csapatunkat illeti, nyilván fájó a Budapesti Honvéd otthonában elszenvedett vereség, de a mérkőzés képe alapján az erősebb együttes győzött. Nagy Szabolcsék is pályára léptek hétközben a Hepp Kupában: a Közgáz csapata ellen arattak könnyed, 102-60-as győzelmet. A nyolcaddöntőbe jutva egy lépéssel közelebb a Final Four megismétlése, és ez akkor is feldobta a csapatot, ha egy, a miénknél szerényebb képességű ellenfél testén át vezetett az út a következő körbe. Jászberényben azért jóval nehezebb dolgunk lesz, és természetesen a hétfői meccs után most is mondhatjuk, hogy az A-csoportot megjárt játékosokkal felálló JKSE a találkozó esélyese. Azért jó lenne borítani azt a papírformát!



Az U20-asok találkozóján is a hazaiak mellett szólnak az esélyek. A JKSE 5/2-vel áll, mi eddig kettővel kevesebb győzelmet arattunk.

Jászberényi KSE – TF-Budapest

Jászberény, Bercsényi tornaterem, vasárnap 17:30

V.: Sörlei, Gál J., Marton (Balogh L.)

Jászberényi KSE U20 – TF-Budapest U20

Jászberény, Bercsényi tornaterem, vasárnap 15:30

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585