- Kedden 18 órától a Pápát fogadjuk a Hepp Kupa negyeddöntőjében
- Ellenfelünk a Zöld csoport 5. helyén áll
- A Pápa legnagyobb skalpja a Veszprém kiejtése az idei kiírásban
A Nyíregyháza és a BKG sorsára jutnánk kedd este hazai pályán. A Piros csoport két élcsapata már biztosította helyét a Hepp Kupa legjobb négy csapata között, két párharcot azonban még nem játszottak le – köztük a miénket. A négy maradék negyeddöntős csapatból csak mi képviseljük a Piros csoportot, azaz értelemszerűen keddi ellenfelünk, a Conoil Motax KC Pápa is egy osztállyal alattunk szerepel, de alábecsülni biztosan nem szabad őket. Egyrészt, mert rutinos, A-csoportot is megjárt játékosaik vannak Koma, Sonyák, Hódi és Kiss Kornél személyében, másrészt 72 órával a negyeddöntő előtt együttesünk még bajnoki meccset játszotta Vasassal. És ne feledkezzünk el a kupaküzdelem sajátosságáról sem. Egyetlen meccs dönt a továbbjutásról, a Pápának pedig egy ilyen helyzetben lényegében nincs veszítenivalója.
Ellenfelünk egyébként a Zöld csoport élmezőnyéhez tartozik, 9/5-ös mérleggel az 5. helyen áll a bajnokságban. A Hepp Kupába a 3. fordulóban kapcsolódtak be, rögtön egy bravúros sikerrel, hiszen a Veszprémet búcsúztatták (81-68), majd a legjobb 16 között a Győrnek mutatták fel a stoptáblát (94-72). Ezek az eredmények is azt jelzik, hogy bizony oda kell figyelni a Pápára, de természetesen csakis a továbbjutás lehet a célunk kedd este.
TF-Budapest – Conoil Motax KC Pápa
Sport11, kedd 18:00
V.: Csabai-Kaskötő Brigitta, Szilágyi Bálint, Földi László