banner.png

 

Nem várt vereség Pécsett

- 89-84-es vereséget szenvedtünk a PVSK-Cargate-tól
- Timkó és Kerkai is dupla-duplát szállított
- Pénteken az MTK-t fogadjuk hazai pályán

Sajnos a már-már szokásossá váló rossz kezdést most is hoztuk: 12-2-re húzott el a PVSK a 4. percre, és ezt a deficitet a mérkőzés egészében toltuk magunk előtt. A negyed közepére Kutrovich hármasával 14-10-re, majd a 8. percre Somogyfoki pontjaival 19-19-re jöttünk fel, a vezetést azonban nem sikerült átvennünk, ráadásul a pécsiek a játékrészt egy 8-2-ás sorozattal zárták le, így 27-21-re vezettek tíz perc után. A második etapban Timkó büntetőből, a PVSK viszont triplákból növelte pontjainak számát, így 33-22-nél kétszámjegyű lett a különbség. Próbáltunk közelebb jönni, 36-31-ig zárkóztunk fel, de rendre betaláltak a pécsiek is. 49-33-nál kezdett riasztó lenni a különbség, de a félidő utolsó 5 pontját mi szereztük, így 49-38-nál mentek az öltözőbe a csapatok.

A második félidőt Kerkai és Timkó révén 7-0-ával kezdtük, ráadásul a 25. percre tovább faragtuk a hátrányt, 54-52-nél egyetlen duplányi maradt meg belőle. Itt a pécsiek dobtak 7 pontot zsinórban, ennek a sorozatnak köszönhetően 67-62-es előnnyel kezdhették a negyedik játékrészt. A 33. percre Carev pontjaival, 75-65-nél visszaállt a tízpontos különbség, amit az A-csoportban is pallérozódó Bíró Levente még 3-mal toldott meg. Az utolsó percekben mindent megtettünk, hogy óriási bravúrral megfordítsuk az állást, a végére egészen közel, 89-84-re hoztuk fel az állást, de a győzelemre már nem volt esélyünk.

 

 

A meglepő vereségünk ellenére akadtak extra teljesítmények a csapatban. Timkó Norbert 28 pontos-16 lepattanós dupla-duplát ért el, kiharcolt mellé 8 személyit is. Kerkai 24 pontot és 12 lepattanót szedve ismét vezére volt csapatunknak.

Pénteken az MTK ellen, hazai pályán folytatjuk a bajnokságot. Négy idegenbeli túránkból sajnos csak egyet nyertünk meg, különösen ez a pécsi vereség lehet fájó.

PVSK-Cargate – TF-Budapest 89-84 (27-21, 22-17, 18-24, 22-22)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok. V.: Radnóti, Vadász, Borgula (Domokos)

A TF-Budapest pontszerzői: Timkó 28, Kerkai 24/6, Kutrovich 14/6, Somogyfoki P. 9/3, Nagy Sz. 4, Karosi 3/3, Szántó 2


A mérkőzés statisztikája itt érhető el.


Beák Gábor:
Sajnos újabb meglepő vereséget szenvedtünk. Gratulálok a pécsi csapatnak, nagyon jól küzdöttek, hajtottak. Nálunk problémának tartom, hogy nagyon sok büntetőt kihagytunk, ezt a csapat ma nem bírta el. Ráadásul döntő többségében a mérkőzés elején, ennek volt köszönhető a házigazdák stabil előnye. Ezt a folytatásban már nem tudtuk ledolgozni, sajnos már későn kezdtünk el hajrázni.

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585