banner.png

 

Timkó Norberté volt az utolsó szó – Győztünk az NKA ellen!

- 85-84-re nyertünk az NKA Pécs vendégeként
- A dudaszó előtt Timkó Norbert dobta a győztes kosarat
- Kerkai és Timkó 22-22 ponttal lettek a legeredményesebb játékosaink

Timkó Norbert keretbe foglalta a találkozót: ő szerezte az utolsó mellett az első kosarat is Pécsett. De ne szaladjunk ennyire előre! A 3. perctől hazai lépéselőnyt regisztrálhatott az eredményjelző, ráadásul egyszer, 18-10-nél nagyobb fórt is kiharcoltak Ladosék. A játékrész végére utolértük vendéglátónkat, Kutrovich két kosarával a vezetést is megszereztük. A mérkőzés azonban a megszokott mederben haladt tovább, 1-2 kosárnyi pécsi előnnyel, majd a félidő végén minimális, 42-40-es TF-vezetéssel.

A térfélcsere után is fej-fej mellett haladtak a csapatok, borítékolható volt a szoros végjáték. 54-49-nél volt a legnagyobb pécsi, 54-61-nél pedig a legnagyobb TF-előny – a számokból is látható, hogy egy fantasztikus, 12-0-ás sorozatot hoztunk a 26. és a 28. perc között. A negyed végén a „szokásos”, 2 pontos budapesti vezetés állt a táblán.

 

 

A fantasztikusan játszó Dobrijevic kosarával indult a 31. perc. 71-66-nál ötpontos előnyt épített ki a Pécs, de 71-72-nél megint mi álltunk jobban. 79-80-as állásnál mentünk bele az utolsó két percbe. Lados két büntetőt is hibázott, majd Dobrijevic és a remeklő Kutrovich váltott kosarat. 82-81-es vezetésünknél Dobrijevic adta el a labdát, majd Csík harcolt ki faultot, de csak egy büntetőt értékesített. Az ellentámadásból Dobrijevic faulttal együtt szerzett kosarat, bónusz büntetőjével visszavette a vezetést a Pécs. Beák Gábornak még volt időkérése, ami után Kutrovich és Timkó pick and rollozott. Óriásunk ziccerben kapta meg a labdát és élt is a lehetőséggel! Dobása győzelmet ért a TF számára.

Külön érdekesség, hogy viszonylag sok, 18 eladott labdával értünk el sikert. Két legeredményesebb játékosunk Timkó és Kerkai lett 22-22 ponttal, de nagyon kellett a győzelemhez Kutrovich 17 egysége is.

A felnőttek után az U20-as játékosok is összecsaptak, fiataljaink pedig 92-77-re győztek, még szebbé téve a hosszú hétvégét.

NKA Pécs – TF-Budapest 84-85 (24-25, 16-17, 21-21, 23-22)

Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia, v.: Kovács N., Vida, Borgula (Maár)

A TF-Budapest pontszerzői: Kerkai 22, Timkó 22, Kutrovich 17/6, Somogyfoki P. 8/6, Csík R. 8/3, Karosi 6/3, Tökölyi 2


A mérkőzés statisztikája itt elérhető.


Beák Gábor:
Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Ellenfelünk fiatalos lendülettel játszik, s miután mi is megpróbálunk így kosárlabdázni, szoros meccs kerekedett, az itt lévők biztosan jól szórakoztak. Rengeteg hibát vétettünk, ennek ellenére győztünk, gratulálok a játékosaimnak és a pécsi csapatnak is!

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585