banner.jpg

MEGFOGYVA BÁR…

Péntek este ismét hazai pályán láthatjuk a TF játékosait. Nem mindenkit, hiszen Beák Gábor automatikus egymeccses eltiltását fogja letölteni. Az ellenfél az eddig hatból hatot elveszítő Budapesti Honvéd lesz.

Ellenlábasunk eddig csak a meccsek kétharmadát játszotta le, a győzelem ízét viszont nem érezhette meg. A 0-6-os mérleg azonban csalóka, hiszen Drevenkáék ötször is idegenben léptek pályára. Három hazai meccsük is pótlásra vár, ahol könnyen javíthatnak.

Nem kell sokáig visszamennünk a két csapat legutóbbi randevújáért. Augusztus 31-én, a Szez-On torna nyitónapján találkozott Mehmedovic Merim és Puskás Artúr csapata. Azt az összecsapást 65-48-ra a Honvéd nyerte meg, és találunk egy közös pontot a nyár végi és a pénteki meccs között: akkor lábujjtörése miatt hiányzott a most eltiltott Beák Gábor.

 

 

Kapitányunk az eddigi 9 bajnokin 36,9 percet töltött a pályán, 20,8 pontot és 5,2 lepattanót átlagolt. Egy ilyen mutatókat produkáló kulcsjátékos kiesése természetesen komolyan átrajzolhatja az erőviszonyokat, nekünk azonban fontos ebben a helyzetben is pozitívnak maradni. 13-asunk kényszerpihenője új kapukat nyithat meg olyan játékosok előtt, akik eddig keveset, vagy egyáltalán nem szerepeltek, illetve Mehmedovic Merimnek is új megoldásokon kell gondolkodnia, hogy áthidalja Beák hiányát. Mindez a meglepetés erejével ötvözve jelentősen megnehezítheti Puskás Artúrék felkészülését a TF-ből.

Csabák Balázs, akire szintén több szerep hárulhat, így várja a péntek estét: „Továbbra is a saját játékunkat szeretnénk érvényesíteni, még csapatkapitányunk hiányában is. A rotáció valamennyiben változni fog, elképzelhető, hogy a fiatalok közül is többen szóhoz jutnak majd. A Honvéd tabellán elfoglalt helye nem tükrözi a csapatuk erősségét. Jó kerettel és szakmai stábbal rendelkeznek. Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek majd az első győzelmük megszerzéséért. Egy jó iramú, hajtós mérkőzésre számítok, természetesen TF győzelemmel!”


Tehetséges Fiatalok Budapest – Budapesti Honvéd SE

Sport11, péntek 19:00

Vezeti: Balog György, Varga-Záray Kata, Józsa A. Junior (Bodrogváry Iván)


#TFamily

Rólunk

Köszöntjük Önt a TF-Budapest kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Sió-Kosár Utánpótlás Klub-ot illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Sió-Kosár Utánpótlás Klub engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az admin@khgroup.hu címre.