banner.jpg

 

Pénteken újra a pályán, Budafokra látogatunk

- Pénteken 18 órától Budafokra látogatunk
- Ellenfelünk a 3. helyen áll a Piros csoportban
- Az „odavágón” 74-66-ra győzött a Budafok a Ludovikán

Sok időnk nem lesz kiheverni és kipihenni a veszprémi Hepp-kupa búcsút, hiszen péntek este már Budafokon játszunk bajnokit. Rangadó lesz ez a javából, hiszen a pillanatnyi harmadikhoz látogat a pillanatnyi hatodik helyezett. A meccs képét alapvetően befolyásolja Ivosev kézsérülése, hogy játékra kész állapotban lesz-e péntek estére. Már csak azért is nagy szükségünk lenne rá, mert 14-esünk lábában nincs benne a veszprémi 40 perc, azaz kiemelkedő tudása mellett frissességével is sokat lendíthetne a csapaton.

A Budafok már egy héttel korábban „letudta” a Hepp-kupa negyeddöntőjét, ráadásul sikerrel is vette, a 98-69-re mérkőzésen a MEAFC volt a szenvedő és kieső fél. Az alapszakasz elején már találkoztunk mostani vendéglátónkkal: 74-66-ra győztek Horváth Mártonék a Ludovikán, azonban az a meccs nem lehet értékmérő, hiszen szeptember végén még közel sem lehetett késznek nevezni a 2019/20-as TF-Budapestet.

 

 

Budafok – TF-Budapest

BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok, péntek 18:00

V.: Vida József, Józsa András, Földesi Ádám (Hartyáni Zsolt)

Budafok U20 – TF-Budapest U20

BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok, péntek 19:40

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1/B

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585