banner.jpg

 

Hosszú idő után ismét (hazai) pályán

- Közel egy hónap után játszunk ismét hazai mérkőzést
- A 4/2-es mérleggel álló Salgótarjánt fogadjuk
- Czura Attila sérülése után visszatérhet a pályára

Október 20-án játszottunk utoljára tétmérkőzést, akkor finoman szólva sem jött ki a lépés a BKG-Príma SE ellen. Hazai pályán még ennél is régebben, október 12-én szerepeltünk, közben pedig ritka közjáték miatt, fél órával a kezdés előtt derült ki, hogy elmarad a Csepel elleni Hepp-kupa mérkőzésünk, azaz játékosaink vélhetően kiéhezettek az újabb összecsapásra. Ez pedig akár jól is elsülhet szombat délután, a Salgótarján ellen a Ludovika Arénában.

Az SKSE előttünk áll a tabellán, és ez biztosan szombat este is így lesz, hiszen 4/2-es mérleggel büszkélkedhet, azaz két győzelem előnye van velünk szemben. A csapat legeredményesebb játékosa az exoroszlányi Sömenek Martin, aki 22,5 pontot átlagolt az eddigi hat találkozón. A Salgótarján eddigi legnagyobb skalpját a MEAFC otthonában gyűjtötte be, ahol Herendic Dominik ponterős játékával győzött a nógrádi csapat.

 

 

Ami minket illet, egyre markánsabban körvonalazódik az a mag, amelyre Vlaski Vladimir építkezhet az előttünk álló időszakban, vezetőedzőnk pedig végig is dolgozta a szünetet a csapattal. Czura Attila felépült sérüléséből (a BKG-mérkőzést ki is hagyta), így remélhetőleg az egyre inkább összeálló alapjáték mellett új, eddig fel nem fordított kártyák is előkerülnek a mérkőzésen. Szükségünk is lesz rá, hiszen igen kemény mérkőzés vár ránk szombaton, amely a szokásosnál picit hamarabb, 17:30-kor kezdődik, és korábbi Piros csoportos találkozóinkhoz hasonlóan ezúttal is ingyenes lesz a belépés.

TF-Budapest – Salgótarjáni KSE

Ludovika Aréna, szombat 17:30
V.: Balog György, Szilágyi Bálint, Bagi Bálint (dr. Gincsai János)
TF-Budapest U20 – Salgótarjáni KSE U20
Ludovika Aréna, szombat 15:00

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1 A 

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585