banner.jpg

 

Kecskemétre látogatunk

- A megszokottól eltérően, pénteken lépünk pályára Kecskeméten

- A budapesti mérkőzést 86-64-re nyerte meg Forray Gábor csapata

- A KTE legutóbb kikapott otthon, mi pedig legutóbb győztünk idegenben

- Vendéglátónk nemrégiben egy 2021-ig szóló szerződéssel erősítette meg Forray Gábor vezetőedzőt a csapat élén

Amikor november közepén a KTE elleni hazaira készültünk, centerünk, Jonas Zohore azt mondta, hogy végre olyan csapat érkezik a Ludovika Arénába, amely ellen lehet esélyünk. Nem lett igaza, hiszen Wittmannék már az első negyedet nagyon megnyomták, majd végig kézben tartva a találkozót 86-64-re győztek. Míg nálunk csak Clark és Zohore nyújtott kiemelkedőt (csak hatan szereztek pontot), addig a kecskeméti együttesből öten is legalább tíz pontot szereztek.

Azóta nyilván sok víz lefolyt a Dunán, mindenekelőtt szereztünk két csodaszép győzelmet, és bizony abból a szempontból kedvező előjelekkel várhatuk a találkozót, hogy legutóbbi idegenbeli mérkőzésünkön megtört a jég, és Pécsett győztünk, a Kecskemét viszont utolsó hazai meccsén kikapott a Jászberénytől, amire azért akkor is felkapja az ember a fejét, ha a JKSE az idei bajnokság meglepetéscsapata.

 

 

Pénteki ellenfelünk egyébként – amely 10/10-es mérleggel pillanatnyilag a még éppen rájátszást érő 8. helyen tanyázik – a napokban hosszabbított vezetőedzőjével, Forray Gáborral, aki 2021-ig lesz a hírös városiak trénere. Az edző mellett a játékosok is összeszokott, sok éve együtt pattogtató magot alkotnak, otthon pedig 7-2-es mutatóval büszkélkednek az idei bajnokságban.

Nehéz mérkőzés lesz, de bízzunk benne, hogy sikerülhet megnehezíteni a Kecskemét dolgát, és újabb jeleket láthatunk a csapat megfelelő irányáról.

KTE-Duna Aszfalt – TF-Budapest

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, péntek 18:00

V.: Földházi Tamás, Rácz Zsolt, dr. Mészáros Balázs (Hartyáni Zsolt)

Rólunk

Köszöntjük Önt a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS kosárlabda csapatának hivatalos honlapján. Folyamatosan bővülő oldalunkon megtalálható minden, a csapatainkkal kapcsolatos fontos információ és elérhetőségeink is.  Kellemes időtöltést kívánunk weblapunk böngészéséhez!

Utánpótlás

Sportszervezet neve: Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület
Székhely: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Levelezési cím: 1204 Budapest, Vécsey u. 97.
Elnök: B. Sárkány Rita +36(20) 989-9585
Ügyvezető: Sárkány Zoltánné +36 (20) 989-6869
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail: info@tf-budapest.hu

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585

Impresszum

A tf-budapest.hu adatbázisai vonatkozásában mindenfajta felhasználási jogosultság engedélyezése a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYERS Sportegyesület-et illet meg. Bármely, a honlapon található fotó, videó, vagy tartalmi elem átvétele, kizárólag a Tehetséges Fiatalok - BASKETBALL PLAYER Sportegyesület engedélyével lehetséges. A weboldallal kapcsolatos kérdések, hibabejelentések esetén írjon az info@tf-budapest.hu címre.

Kapcsolat

NB1 A 

Sportszervezet neve: Tehetseges Fiatalok Kft
Székhely: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Levelezési cím: 1203 Budapest, Vizisport u. 29.
Ügyvezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36 (20) 989-9585
e-mail:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolattartó: Sárkány Paula
Telefonszám: +36 (20) 989-6869

Technikai vezető: B. Sárkány Rita
Telefonszám: +36(20) 989-9585